Jó reggelt! Jó reggelit!
Számtalanszor hallottuk már, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés. Már unalmas is, de ezzel együtt nagyon igaz! Ritkán reggelizünk, mondván, nincs rá időnk, nem bírunk enni reggel. Pedig fontos, hogy indul a napunk, és ennek része a reggeli is.
Mikor megszólal a vekker, és úgy érezzük, valami szörnyű tragédiát kell ismét átélnünk az ébredéssel, az álmos ámokfutás helyett inkább lassítsunk le egy kicsit, és tegyük kellemessé a nap első perceit. Persze most sokan gondoljátok, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Azért mégis tegyetek egy próbát!
Az ébresztőt állítsuk kicsit korábbra, hogy legyen időnk még az ágyban nyújtózkodni, szó szerint nyújtózkodni! Felkelés után húzzuk szét a függönyt, nyissuk ki az ablakot (persze tél derekán nem ajánlatos), engedjük be a napsugarakat és a friss levegőt, a szerencsésebbek pedig a madárcsicsergést is. A frissítő zuhany után vagy előtt pedig kerítsünk sort egy ráérős reggelire.
Amíg még jó idő van, üljünk ki a teraszra, és a kávénkat szürcsölgetve olvassunk bele az újságba, majd tervezzük meg a napunkat, szedjük össze gondolatban, mi mindent kell elvégeznünk. Közben hallgassunk lágy dallamokat; egyből jobb lesz a hangulatunk is.
Hétvégéken bár jól esik sokáig aludni, megéri néha ilyenkor is beiktatni egy korai reggelit az ágyban, ami után a párnahegyek ölelésébe süppedve megnézhetjük kedvenc filmünket, sorozatunkat, vagy vissza is szundíthatunk kicsit…
És hogy mi legyen a reggeli? Ehhez adunk nektek ötleteket hétről-hétre, megmutatunk pár egészséges reggeli fogást, hogy ne csak vidám, de fitt is legyen a reggeletek.
Paprikás hangulatban
Édesanyám gyerekkoromban sokszor küzdött azzal, hogy mit főzzön ebédre. Valamit, ami illik a szezonhoz, ízletes, gyorsan elkészíthető és még nem került az asztalra. Biztos örült volna ennek a fetával kínált sültpaprika krémleves receptnek, ami felhasználja a nyár kínálta lédús, roppanós kápia paprikát, és ami után biztos mindenki megnyalja mind a tíz ujját!
Valami kék augusztusra...
Már javában tart a nyár utolsó, legmelegebb hónapja.
A rekkenő hőségben a képernyőre nézve frissüljünk fel a hűvös kékek vibrálásától.
Töltsétek le augusztusi háttereinket (különböző felbontásokban).
Csipetnyi Provence
Aki követ minket, már jól tudja, hogy imádjuk a levendulát. Tavaly több receptünkben is szerepelt, rajongásunk azonban továbbra is töretlen!
Létavértes mellett egy csipetnyi Provence-t fedeztünk fel: pár száz négyzetméternyi területen angol- és francia levendulabokrok nyaranta igazi mediterrán hangulatot árasztanak egészen a június végi szüretig, amin idén mi is ott voltunk.
ROUTE rovatunk képes beszámolója segítségével tegyetek egy képzeletbeli sétát a levendulák között, ejtőzzetek picit, és ha nagyon melegetek van, dobjátok össze a mennyei levendula fagylaltot!
Miss Poppy & Lady Lavender
Buja piros kelyhek és füstös lila fürtök.
Nyár.
Végre itt van! Újra! Élvezzük hát bájait teljes pompájukban!
Még ha az iroda rideg falai közé is kényszerülünk, és az ablakon kitekintve a hétvége nyugodt perceibe kívánjuk magunkat, lopjunk egy kis színt a monitor egyhangúan vibráló digitális pulzusába.
Töltsétek le Miss Poppy-t vagy Lady Lavender-t, és máris közelebb kerül majd a várva várt hétvége szabadsága...
Gasztro-Derby
Nem tesz rossz lóra, aki ellátogat idén a magyar lovassport fellegvárában megrendezésre kerülő Gasztroangyal Fesztiválra.
Kis kedvcsinálóként, olvassátok el beszámolónkat a tavalyi rendezvényről!
Ábrándos nyári este
A nyár beköszöntének tévedhetetlen jele, ha a búzamezőket, töltéseket és árokpartokat elborítják a pipacsok... A rekkenő hőségben élénk piros délibábbá változtatják a határt, majd esténként, a lemenő nap fényénél gazdag vörös párába burkolóznak.
Reppenve táncolnak a nyári szellővel, finom szirmaikat lebegtetve, vagy kövér vízcseppeket dédelgetnek kelyhükben, a friss nyári zápor nyomán. Néhány boldog nap az egész életük.
Ha pipacsmezőn járunk (a valóságban, vagy csak gondolatban), térdig gázolva a lágy vörös tengerben, a virágok azt suttogják:
élvezzük a nyár minden pillanatát!
Nyári barangolásainkon hálás kísérőnk lehet egy romantikus virágkoszorú, akár élő, akár selyemvirágokból fonjuk.
Élményekkel teli, boldog nyarat kívánunk!